Orbán Viktor vagyonnyilatkozata szinte teljesen üres
Nem takarékoskodik.
A vita a demokrácia lényege. A versengés szimbóluma, bizonyítéka annak, hogy nincs egyetlen helyes válasz a társadalmi kérdésekre, nincs egyetlen helyes megoldás a szavazólap kitöltésére. Vélemény.
Az orosz és a magyar szóvivő szerint is nagyon fontos a látogatás.
Nem először történik, hogy az orosz elnök és a magyar miniszterelnök akkor találkozik, amikor az orosz–ukrán ellentét mérföldkőhöz érkezik. Oroszország szénája rosszul áll a nemzetközi színtéren, és hamarosan eljöhet a pillanat, amikor a magyar kormánynak választania kell, melyik oldalon fog állni egy kiszélesedő konfliktusban.
Az Orbán–Putyin-találkozót megelőző politikusi nyilatkozatok szerint legkorábban májusban léphet létesítési fázisba a projekt.
Orbán Viktornak évtizedek óta lételeme a küzdés, a vetélkedés, sőt jó ideje ez már harc és háború. Támadó középpályásból vezénylő tábornokká vált, és nem fárad bele: ellenzékben és kormányon is vélt vagy valós ellenfeleiből kovácsol politikai tőkét, szüntelenül „lőporfüstöt szagol”. Összegyűjtöttük Orbán és a Fidesz régi és új ellenségeit, hogy lássuk, ki áll nyerésre a csatákban.
A kormányfő Menczer Tamással lépett be egy cukrászdába, hogy elvitelre vásároljanak.
Úgy tűnik, az első hírekkel ellentétben az európai “konzervatív” pártok madridi találkozóján elfogadott közös nyilatkozatban mégsem ítélték el Oroszországot az ukrán krízisért.
Nincs megállás: a miniszterelnököt a múltkori lángosos után gasztrotúrája ezúttal egy cukrászdába vitte, ahová szintén elkísérte Menczer Tamás, a külügyi tárca államtitkára.
Úgy tűnik, ha már igazi miniszterelnök-jelölti vita nem lesz, az ellenzéki jelölt Facebook-kommentben próbál vitát kezdeményezni, kérdéseket feltenni a kormányfőnek.
Egy európai szélsőjobboldali gyűlés zajlik Madridban, többek közt Orbán Viktor, Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő és Marine Le Pen részvételével.
Ez az év végzetes lesz a világban jó pár tekintélyuralmi politikus számára – jósolja Ruth Ben-Ghiat, a New Yorki Egyetem történész professzora, aki nemrégiben könyvet jelentett meg „Erős emberek, Mussolinitól napjainkig” címmel. A szerző szerint végüket a Covid-19 okozhatja, miután választásokon mérettetik meg az olyanok teljesítménye, mint Orbán Viktor, vagy a brazil elnök.
A miniszterelnök szerint egyedül a tagállamok és polgáraik dönthetnek arról, hogyan akarnak együttműködni.
A kormányfő gondosan dokumentálta a folyamatot, Menczer Tamás pedig a kommentekben köszönte meg a „látogatást”.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy ha a Fideszt választják meg áprilisban a magyarok, akkor a családtámogatások tovább fognak bővülni. A miniszterelnök az interjúban az orosz–ukrán konfliktusról elmondta, hogy Magyarország a békében érdekelt, ő pedig jövő héten úgy megy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, hogy előtte az Európai Unió vezetőivel is tárgyalt.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint egy politikusnak nem az a dolga, hogy hazug mondatokat ismételjen, hanem az, hogy valóban megkönnyítse a gyermekvállalást.
A legnagyobb lengyel ellenzéki lap szerint politikai egyezség alapján lett a magyar Mol egy lengyel benzinkúthálózat tulajdonosa.
Ezen a csapáson halad Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping és Orbán Viktor is, és ha megértjük, mit akarnak elhitetni a világgal a múlt kapcsán, az segít abban, hogy átlássunk terveiken a jövőt illetően, írja a Bloomberg szemleírója.
A FOX News műsorvezetőjének riportja pontosan ugyanazt a narratívát adja vissza, amit a Fidesz tol Soros Györgyről.